Valahogy nem sikerült nekünk embereknek az igazsággal békét kötni. A hazugság még mindég köztünk él, mintha önmagunk elködösítését ápolnánk és őriznénk, mint valami csodálatos értéket. Csapkodós, izgága és önző világunkban mi emberek, a teremtés „koronája”, úgy közlekedünk a természetben, ősbölcsőnk lassan kimúló világában, mintha mindentudók és megmondók lennénk. Közben egyre dühödtebben vitatkozunk annak a balga játéknak a természetéről amelyet gyerekkorunkban előszeretettel játszottunk. A feket-fehér, igen nem, ma már szomorú és életveszélyes valósággá vált. Általános, sőt kötelezővé a vita a vallásról, a vallásokról. Szemben állnak egymással azt bizonyítgatván, egyre hangosabban hogy csak egyedül nekik van igazuk! Mindegyiknek, hisz nyilvánvaló és egyértelmű hogy az igazság, náluk van! Állítják konokul.Vessünk egy pillantást a nagy tenger túloldalára ahol egyre mélyebb a szakadék a fehér és feket szín között! Gondolná a hétköznapi ember akinek kisebb gondja is nagyobb annál mintsem hogy azzal foglalkozzon hogy egymás fejét verik be az emberek, hogy miről van szó valójában?

Mert miről is van szó? Minek a kérdés, hisz tudjuk.Vallásháború kezdetének vagyunk tanúi, védekezni képtelen, tehetetlen tanúi. Vegyünk erőt magunkon, csendesedjünk lelkileg és gondoljunk bele, próbáljuk felfogni ennek a színjátéknak a mondanivalóját! Próbáljuk megérteni a rendezőit ennek a drámának, mit is üzennek nekünk? Azt üzenik amit parancsként kiadtak! Teremts először szellemi káoszt hogy az előállt zűrzavarban össze tudjuk ugrasztani a tömegeket saját céljaink érdekében. Már ez is elegendő kellene legyen arra hogy felkapjuk a fejünket! Mert kérdésessé vált Krisztus és Mohamed próféta, a keresztény és a muzulmán vallás között a kommunikáció, a megértésre való hajlam lehetősége. Ehelyett a hatalom az egyetlen cél miközben mindkét vallás befolyás alatt áll és értelmét veszíti. Persze valószínűleg erre is feltehetik néhányan, vagy sokan a kérdést, én mire alapozom mindezt? Sajos példaként hozható fel az hogy a keresztény vallásnak vannak vadhajtásai, vagyis évszázadok óta folyik a vita, volt olyan is hogy tűzzel vassal arról, hogyan kell értelmezni vagyis megérteni a kereszténységet mint vallást és hitet, miközben a másik nagy világvallás a muzulmán, évszázadok óta ugyanazt állítja magáról amit a keresztény vallás. Nevezetesen, hogy neki van igaza. Jegyezzük le azt is hogy ők viszont még ma is tűzzel vassal, korunkban robbantásokkal, terorral adnak nyomatékot vallásuk igazának, abban az elferdített saját hitüket meggyalázó meggyőződésben, hogy az önmagukat bombává változtatott terrortámadások eredményeként a másvilágon, feleségekkel meg hasonló nyalánkságokkal lesznek jutalomként kártérítve! Közben Krisztust, rasszista „jelenségként kezelik” a feltüzelt buta emberek tömegei, mert fehér, és ezeket már a megszállottság erejével, Európába is eljuttatták. Nem akarom itt elemezni azt a valóságot amely arról ad tanúbizonyságot hogy kik és miért teszik mindezt. Szeretnék egy konkrét példával megmaradni a vallásnál. Számomra a vallás fogalma egyet fed. Meggyőződést. Mégpedig a szó legnemesebb értelmében. A miszticizmus és elvakultság nyomása nélkül. Tehát. Akkor amikor a volt jugoszláviában polgárháború volt, én Grazban Stájerország fővárosában a Caritas-nál dolgoztam a menekült program keretein belül. A boszniai menekültek, muzulmán vallásúak. Szabadkai létemre anno, meg kellett tanulnom a szerbhorvát nyelvet, még iskolás koromban, így természetesen tudtam velük anyanyelvükön beszélni. Egyetlen percig sem gondoltam arra, nem is viselkedtem úgy, hogy éreztessem velük, más vallásúak. Egyszerűen elfogadtam őket olyanoknak, vallásukkal együtt, amilyenek voltak. A Caritas mint az köztudott, egy katolikus keresztény intézmény. Ott Graz-ban találkozott a két vallás olyan körülmények között és időkben amikor köszönve a politikának, még sokan fel sem fogták a vérengzések sorozatának hátterét! Akkor lett elindítva Európa szétzüllesztése. Akkor Szarajevóban, Európát vitték temetésre. Visszatérek arra amit mondani akarok. A vallás nem az aminek lennie kellene, nem az amit valójában gyakorolni kellene. Nekem emberséget jelent, habár minden okom megvan a csalódásra. Csalódtam is, de alaposan! Mert az egymásért helyett, ma különösen, az egymás ellenért van! Nekem ez nem kell. Mert nem hallok ki belőle mást mint egy elferdült szellemi zenei szerződmény kakofóniáját. Mindenütt és mindenhonnan. Azok az emberek ott Graz-ban megköszönték munkámat, holott állandóan igyekeztem tudatukba vésni hogy minden tragédia ellenére, nem lett volna a munkám eredményes az ő segítségük nélkül! Hogy értelmezhető ez? Úgy hogy közösen dolgoztunk azon hogy enyhíthessünk helyzetükön! A következő képet köszönetként két ember, Muhidin Sárity és Láló Szrkálovity készítették és adták át nekem szűk keretek között. Igazán zavarban vagyok most amikor csak a lényeget fordítom le a képen lévő versből. A címe , Amikor egy magyar bosnyák lesz. A versben a pirossal jelölt betűk, nevem betűi. Beszél a vers arról hogy sok szenvedés után a menekültek amikor megérkeztek a Caritashoz (Karitas) ott rájuk én vártam, itt nevemet írta a költő és azt hogy egy gyengéd, derűs, emberséges és magányos Zoltan Pataki várt rájuk aki.. nem is tudom folytatni mert könnyek szaladnak még most is szemeimbe. Köszönöm.

Nekem ez a vallás, a hit, és mindaz amit jelent. Nem megyek még ma sem templomba, pappal nem beszélek mert csalódtam. Ez a csalódás nekem egy életre elég. Éppen ezért meg sok minden másért nem vagyok hajlandó elfogadni az úgynevezett katolikus római egyház filozófiáját magyarázataival egyetemben. Mert szerintem amit ő Istennek nevez, nem az amit állít, vall és kényszerít. Sokkal de sokkal több. Viszont amit hirdet, nekem politika, politikai, nem pedig valós, hanem egy kiszabott kikényszerített demagógia amelynek semmi alapja és köze sincs ahhoz amihez köze kellene hogy legyen. Az elesettek, valamint egymás megértése és megsegítése, a természet megértése és megbecsülése kellene hogy legyen. Mindenek előtt és fölött, a lelkileg tiszta tettek törvénye, íratlan de igaz és nemes törvénye! Sorolhatnám tovább de nem teszem mert nem akarom hogy értelmét veszítse a sok jelző felhalmozódásával. Hallgassunk szívünkre, a lelkünk otthonából jövő üzenetére. Köszönöm mindenki figyelmét!

Szeretettel

Pataky Zoltán

1 Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?