Erdély

 

Amikor elkezdtem e cikksorozat írását, valahol bensőmben izgatott voltam. Már előre izgultam, mi lesz akkor, amikor Erdélyt veszem sorra? Tudok-e majd tárgyilagos maradni, hisz őseim Erdélyből származnak. Nagyanyám és nagyapám apai részről Erdélyből keveredtek le Szabadkára, amely ma már felismerhetetlenül megváltozott. Erről majd a negyedik részben részletesen beszámolok. Hát nem furcsa? Származás, élet máshol, vándorlás, meg ami vele jár. De folytatom ezzel, amit megígértem. Erdély: Az erdélyi magyarság lelkivilágát, tetteit, gerincességüket a nemzethez való ragaszkodásukat, hűségüket, a leghitelesebben Wass Albert örökítette meg. Ugyanaz a Wass Albert, akiről a mai budapesti polgármester Karácsony Gergely azt mondta, hogy Wass Albert náci! Máris ott vagyunk, ahová bennünket, magyarokat egyes körök és segítői, látni akarnak! Ebben a gyalázatos soviniszta munkában a román politika igazi nagymesteri címet, címert érdemel. De kezdjük a hivatalos leírással Erdélyről. A wikipédiában, amely azért nem megbízható forrás, mert naponta változhat, de a politikai helyzettől függően biztosan megváltozik. Ez áll mint „tudományos” adat ismeret Erdélyről:

„Erdély (románul Transilvania vagy Ardeal, németül Siebenbürgen vagy Transsilvanien, latinul Transsilvania vagy Transsylvania, erdélyi szász nyelven Siweberjen, törökül Erdelistan) földrajzi-történeti-politikai alakulat Közép- Európában, a Kárpát-medence keleti részén, a mai Románia területén. Ma már csak történelmi hagyományai és sajátos kultúrája miatt tekinthető önállónak.”

Számomra Erdély különböző névvel való megjelölése egyet jelent: Valamennyien mintha jogot formálnának Erdélyt tulajdonukba venni! Menjünk tovább. Az utolsó mondat meg éppen összegezi a lenéző és meggyalázó tényt, ahogyan manapság a politika Erdélyről beszél, vagyis azt, amit erővel préselnek magyar testvéreink tudatába: „ Ma már csak történelmi hagyományai és sajátos kultúrája miatt tekinthető önállónak.”

De folytassuk.

„Tágabb értelemben az Erdély vagy jelenkori Erdély elnevezés alatt ma többnyire Románia egész nyugati részét értjük, de nem, mint egységes tartományt, hanem csak mint 16 megye összességét. Ez a terület magában foglalja Belső-Erdélyt, a Partiumot és a Bánság keleti nagyobb részét. E két utóbbi térség együtt Külső-Erdélynek is nevezhető.”

Vagyis minden lehet szegény Erdély, csak Erdély nem! Lehet tartomány (kinek a tartománya?) Partium vagy csak 16 megye! Meg még hogy jelenkori Erdély! Lefordítva az „Örökösöknek” és a politikának esze ágában sincs visszaadni az anyaország leszakított részét, ellenkezőleg, aktívan folyik a szétdarabolás! Azonnal ennek az idézetnek az elején, viszketni kezdett a tenyerem. Mert ugyebár, tágabb értelemben meg.., „vagy a jelenkori Erdély elnevezés alatt ma többnyire Románia egész nyugati részét értjük..” Ebből egy valami van, csakis egy, amit értésünkre akarnak adni. Erdély ma Románia! Menjünk egy lépéssel tovább, ha van még hová.

„Szűkebb értelemben Erdély, a történelmi Erdély vagy Belső-Erdély ennek a nagyobb területnek a középső-keleti („Király-hágón túli”) részét jelenti, amely az egykori Magyar Királyságon belül bizonyos önállósággal rendelkezett. Belső-Erdély keleti felén található a Székelyföld történelmi tájegysége. Itt a legnagyobb ma a magyarok aránya Románián belül. Hivatalos nyelv a román” Az egész fogalmazás vérlázító, de az érdekeltek céljainak megfelelően összeállított gyalázat! Hivatalos nyelv a román, viszont fogd a szádat magyar, tehát a magyar nyelv tanításának betiltásával állunk szembe. Ráadásnak egy kis történelem.

„Erdély a középkorban a Magyar királysághoz tartozott, majd a 16. század második felétől, mintegy évszázadig Erdélyi Fejedelemség néven a magyar fejedelmek gyakorlatilag önálló államként kormányozták. A 17. század végétől a Habsburg Birodalom tartománya volt, nagyfokú autonómiát élvezve. 1867-től több mint fél évszázadig az Osztrák-Magyar Monarchián belül újra Magyarország szerves részét képezte.”

Vagyis Erdély önálló állam volt, majd a Habsburg Birodalom tartománya és csak ötven évig az Osztrák-Magyar Monarchián belül, röviden Magyarország szerves része! Ó mily kegyesek voltak Erdéllyel és vele együtt velünk, magyarokkal! Persze puszta haszonlesés volt az egész, amit a politika, megint a politika, vagyis azok, akik a politikát irányítják részéről! Például Erdély nyugati részét ma Partiumnak nevezik mintha nem is lett volna soha magyar. Olyannyira látható hogy minden erővel el akarják szakítani Magyarországtól így szüntetve meg Erdélyt, azt a közösséget, amely ma még létezik Erdélyben, és amelyben a Kárpát-medence még élő legnagyobb számú magyar népessége él! Csendben, de tudatosan felejtetik el az új generációkkal történelmünk tényeit. Példaként meg kell jegyeznünk azt is, hogy voltak állandó bevándorlások Erdély területére, ma már más, módszeres bevándoroltatás, a kultúra megsemmisítése van, méghozzá kíméletlen formájában, folyamatban. 2020-ban többek között Marosvásárhely lassan tönkremegy, amennyiben hamarosan nem akadályozzuk meg. Nagy az elvándorlás, gazdaságilag már csak lélegeztető gépen létezik ez a gyönyörű, valamikori magyar kultúrközpont és egyetemi város! Demográfiailag lemenőben a magyarok száma, az iskolákban nincs vécépapír, kréta! A módszer tökéletesen felismerhető. Ez azoknak a módszere, akiknek joggal kijár a már említett nagymesteri címer! Azt pedig hogy hogyan meri a román politika folytatni az erőszakos népesség csökkentést különböző törvényi és törvényellenes módszerekkel, nem nehéz megérteni. A cikksorozat végén az összefoglalóban elmondom. Mára lassan azzal kell megbarátkoznunk, hogy nemzetünk egyetemi városain kívül, Erdélyből eltűnnek nemzet testvéreink is!

2020 is meghozta a magáét az új román államfő személyében. Johannis gyalázza ország-világ szeme láttára és füle hallatára a magyarságot, miközben Németországban kitüntetik, az EU meg, elnézést de, kussol, éppen úgy, mint akkor amikor Úz Völgyben sírokat gyaláztak a román soviniszta bandák miközben azt üvöltötték, hogy, magyarok kifelé! (Ezt a felszólítást láttam az 1990-es évek közepén falra írva óriási fekete betűkkel, amikor odahaza jártam, Szabadkán) A román kormány egyetértésével és a rendőrség jelenlétében! Románia kezdi felvenni új körvonalait? Kétségbeesett dühömben kérdezem, mit tesz a jobboldali keresztény kormány Orbánnal az élen mindezen gyalázkodások ellen? Hirdeti a jószomszédi viszonyok szükségességét! Igaz hogy folyik segély Erdélybe, iskolák óvodák és templomok építésére, de vajon elég ez? Kihagyhatatlan a két magyar fiú esete is, Beke Istváné és Szőcs Zoltáné, akiket a román állam egy kirakatper folyamán terroristaként ítélt el! Ártatlanok mindketten, de elítélték őket, mert ez is hozzátartozik a román magyar-gyűlölő politika több mint száz éves „hagyományaihoz”!

Amikor visszatekintünk Erdély múltban megírt lapjaira, összerándul az ember gyomra. Szíve csak kapkodva dobban egyet-egyet, mert olyan lapok tárulnak szemünk elé, amelytől a borzadály is csak iszonyodni tud. A románok vérengzéséről van szó! Vérengzések voltak Délvidéken is, de erről majd a következő részben. Tehát következzenek az adatok a wikipédiából addig, ameddig még megvannak:

„ Az 1848-ban Kolozsvárott összehívott országgyűlés kimondta Erdély unióját Magyarországgal. Ezen az országgyűlésen viszont a magyar képviselők voltak többségben, a románok és a szászok csak kis számban voltak jelen, így az említett két nép nem fogadta el az országgyűlési határozatot. A románok 1848. május 15. és 17. között nemzetgyűlést tartottak Balázsfalván, ahol kijelentették, hogy szembeszállnak a magyarokkal. Nemsokára hadsereget szerveztek, amelynek fővezére Avram Iancu lett. A felkelő románok elárasztották egész Alsófehér vármegyét, Torda-Aranyos vármegyét és Kis-Küküllő vármegye egy részét. Az Erdélyi-középhegységen, Mócvidéken ütötték fel főhadiszállásukat. Az első mészárlásra 1848. október 14-kén került sor, Kisenyeden. Ezt a települést a magyarok annyira biztonságosnak gondolták, hogy még a szomszédos településekről is ide jöttek védelmet keresni. A románok ostromolni kezdték a falut, de a magyarok több napig kitartottak. Végül aztán letették a fegyvert, mire a románok 140 embert-férfit, nőt, gyermeket – lemészároltak. Pár nappal később Székelykocsárdot pusztította el egy felkelő csapat, itt összesen 60 magyart végeztek ki, állítólag olyan kegyetlenséggel, hogy a falu három lakosa, aki elbújt a románok elől, látva a borzalmakat felakasztotta magát. Szintén októberben a Bél település melletti Boklyán 30 magyart gyilkoltak le. Gerendkeresztúron 200 magyart gyilkoltak meg. Balázsfalván és környékén 400 magyart mészároltak le. Szintén legyilkolták Mikeszásza teljes magyar lakosságát. Zalatna bánya várost felgyújtották, a menekülő lakosságot Opolygyepű határában lemészárolták. 700 magyar esett itt áldozatul. Október 23-kán Boroskrakkó és a környező települések magyarjait végezték ki. A lemészároltak száma 200 volt. Október 28-ról 29-re virradó éjszaka Borosbenedek 400 magyar lakosát végezték ki. Október 29-én Magyarigen 200 magyar lakosát ölték meg. Borosbocsárdon megközelítőleg 40 magyart végeztek ki. Algyógyon 85 magyart gyilkoltak meg. Marosújvárra a környékről 90 magyar nemest fogdostak össze, akiket Balázsfalvára akartak hurcolni. Azonban alighogy elindultak Marosújvárról, a csoportot egy román pap megimádkoztatta, majd mindannyiukat legyilkolták, holttesteiket a Marosba dobva. A székely lakosságú Felvincet a személyesen Avram Iancu által vezetett sereg dúlta fel, itt 30 magyart öltek meg, az elmenekült lakosságból további 170 halt éhen vagy fagyott meg a téli hidegben. A leginkább elhíresült pusztítás 1849. január 8-ról 9-re virradó éjjelen az Axente Sever és Simion Prodan ortodox pópák vezetésével történt, amikor a felkelők rohanták meg a Nagyenyedet, megközelítőleg 1000 embert mészároltak le, a híres kollégiumot pedig elpusztították. 1849. május 8-án román felkelők felégették Verespatakot, a magyar lakosságot pedig lemészárolták. Május 9-én, egy rövid ostromot követően Abrudbányán mészároltak le megközelítőleg 1000 magyart. Ugyanezen a napon Bucsesden további 200 magyart öltek meg. Május 17-én az Abrudbányára visszatérő lakosok közül meggyilkoltak legkevesebb 182 embert. A mészárlások elkövetői nem kaptak büntetést, nyugodt körülmények között élhették le hátralévő életüket, sőt településeket neveztek el róluk szülőhazájukban, szobrokat emeltek nekik, többek között Nagyenyed városában is. A lemészárolt magyaroknak azonban sok helyen még emléket sem állítottak. Nagyenyeden egy táblát helyeztek el, amelyre felvésték a pogrom dátumát. Az egyetlen igazi emlékmű Opolygyepű és Zalatna között található, egy 10 méter magas obeliszk „PAX” felirattal, amely az itt kivégzett zalatnai polgároknak állít emléket.”

Amikor végiggondoltam mindezt, a miérten kívül felbukkant bennem a kétségbeesés, és a düh, majd a revízió utáni jogos forrongás! Szemünk láttára hullik szét a megmaradt nemzet alkotó részeire, miközben a világelit lassan építi a világkormányt. Ennek mi lesz a vége, azt talán még a csillagos égben sem tudja senki!

Pataky Zoltán

Vélemény, hozzászólás?