Kampányt indított Brigitte Bardot volt színésznő és állatvédő háromezer, kilövésre kijelölt franciaországi róka megmentése érdekében szerdán. Az állatokat Oise megyében tervezik elpusztítani.

A beauvais-i prefektúrának írt szerdai nyílt levelében a 86 éves egykori filmsztár botránynak nevezte a rókák kilövésére adott engedélyt. Szerinte a ragadozók sokszínűbbé teszik az élővilágot, és a földművesek fontos szövetségei. A már régóta harcias állatvédőként ismert színésznő szerint a kilövési engedély nem egyéb, mint meghunyászkodás a vadászlobby előtt.
A vadászok azért pécézték ki a rókákat, mert konkurenciát jelentenek nekik a fácánok és más apróvadak esetében– írta.

Korábban már más állatvédő szervezetek is tiltakoztak a döntés ellen. Oise megye hatóságai eredetileg 1370 róka kilövésére adtak engedélyt, ezt emelték háromezerre.

A RÓKARITKÍTÁST HIVATALOSAN AZZAL INDOKOLTÁK, HOGY A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY IDEJÉN ÉRVÉNYES MOZGÁSKORLÁTOZÁSOK MIATT SOK VADÁSZAT ELMARADT, EZÉRT MEGNŐTT A SZÁMUK.

Bardot 1986-ban alapította meg Fondation Brigitte Bardot nevű, 40 munkatárssal dolgozó állatvédő szervezetet párizsi székhellyel. A színésznő korábban már felemelte szavát a fókák védelmében, az állatkísérletek és a kegyetlen vágóhídi módszerek ellen.

forras:origo.hu

Vélemény, hozzászólás?