gyöngyik, szilárdkák, polgik, főnökeitek és alattvalóitok – érdekből vagy ostobaságból!
Tar-Fehér Hargitán, kovásznai réten, tombol a téboly… ki vet ennek véget?

Ti, akik a felelősségteljes gondolkodás teljes hiányával rendelkeztek, akik ész nélkül sulykoljátok a félelmet, a rettegést az emberek felé, elérhetitek, hogy az egzisztenciális fenyegetettség,  a megtévesztés, a normális élet feltételeinek korlátozásával, megszüntetésével még 10-20-30 százaléknyi tömeget belehajszoltok ebbe az őrült, következményeiben kiszámíthatatlan, ismeretlen oltási kísérletbe, de…

…de Romániában is marad még – hál’Istennek a románok között is – néhány millió, akikkel nem fogtok tudni mit kezdeni. Mit gondoltok, mi lesz akkor, ha a totálisan ellehetetlenített, sarokba szorított millióknak nem hagytok életteret?!

Erre nem gondoltok? Miben bíztok? Karhatalomban? Erőszakban? Ne hülyéskedjetek!
Ha már a gyógyításhoz nem értetek, annyi kellett volna rátok ragadjon az iskolában, hogy világtörténelemben még nem volt hatalom, amelyet ne lehetett volna térdre kényszeríteni.
Most sem lesz másként. Harminc év bódulat után most még „demokratikus” keretek között, tüntetéseken, aláírásgyűjtésekkel, jogi úton keresi igazát a nép.
Mi lesz, ha úgy érzi majd, hogy ez az út járhatatlan?

Azt hiszitek, örökké ti osztjátok az észt a sajtón keresztül? Sokkal rövidebb a rendelkezésre álló idő a néphülyítésre, harácsolásra, tömeggyilkosságra, mint azt vélitek. Persze, a pillanatnyi viszonyok miatt még nyeregben érezhetitek magatokat, minden racionális ellenérvet, sőt még kérdést is elsöprő magabiztossággal bélyegezhettek meg, mert csak azt látjátok, hogy „fecseg a felszín”, de „hallgat a mély”. Még.

Egy embernyi élet 60-70-80 év milliónyi apró rizikófaktorból összeálló egyetlen, hatalmas kockázat.
Ahányszor kimész az utcára. érhet baleset, rád eshet egy kidőlt fa, a civilizáció vívmányainak eredményeként ezer féle betegséget kaphatsz a környezetből, az ipari élelmiszerek adalékaitól, sőt!
Egyszerűen meg is fázhatsz télen, mert gyengén öltöztél, vagy télidőben elkaphatsz egy sima influenzát.
Most, a millió kockázat közé jött plussz egy. Covid. Hagyjuk, hogy természetes-e, vagy mesterséges.
Egy a millióból.
A tragédia, a betegség mindig ijesztő, a kórházi tudósítások – legyen az egy műtét, egy járvány – soha nem jókedvre derítő, hangulatemelő pillanatok.
Ti most ennek a pillanatnak a személyes traumáját árasztjátok a nap 24 órájában az egész lakosságra.
És ez nem egészségügyi kérdés! Ha vannak vírusszkeptikusok, akkor kell lenni vírus optimistáknak is! Mindkettő érzelmi hozzáállás, amelyet legkevésbé a tudás motivál. Az emberek pedig abból a tudásból merítenek, amit az újság, a tv, a rádió, a net eljuttat hozzájuk.
Mivel ma a meghatározó média csak a ti véleményeteknek ad teret, ezt hívják manipulációnak.
És ez az, ami nem egészségügyi kérdés. Valakik politikai, társadalmi céljai, érdekei irányítják a manipulációt.
Ti meg a cinkosaik vagytok. Ha tudatosan vesztek részt a nagy játszmában, akkor azt bűnnek hívják.  Ha egyszerű fel nem ismerésből, belső meggyőződésből, akkor csak hiba – addig, amíg állsz vele agitatív módon a nyilvánosság elé. Onnét kezdve ez is bűn a társadalom, az ember szabadsága ellen.

Ti nem ismeritek a való világot. Saját mesterséges és természetellenes XXI. századi burkotok ablakából nem látható az ezen kívüli rész.
Ezt, a saját világotokat gondoljátok általánosnak, helyesnek, igaznak, s emiatt felejtették el, hogy ma még „fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr.”

Vélemény, hozzászólás?