A tét: Magyarország megmaradása és a magyarság megmentése!

(a saját szakmámon keresztül próbálom felébreszteni, felrázni, tettre sarkallni a magyarságot)
Korábbi bevezető előadásom (FUGA 2017. 09. 19.) aktualizált, bővített változata (2021. 08.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim, Kollégáim! Szeretettel üdvözlöm Mindnyájukat!

Szeretném röviden elmondani, összefoglalni miről is van, lenne szó már jó ideje kis hazánkban. Elsősorban nem a régi, újabb és legújabbkori emlékeink, értékeink szépségéről, bemutatásáról, hanem a megmentésükről, megőrzésükről, továbbhagyományozásukról kívánok röviden szólni. Ez – remélem – nem a széplelkek találkozója (persze az is), hanem ennél sokkal több, misszió! Nem kevesebbről, mint

az ország megmaradásáról és a magyarság megmentéséről van szó!

Ha azt akarjuk, azt szeretnénk, hogy a magyarság, Magyarország, az utódaink még újabb ezer évig meg-, illetve fennmaradjanak, azért tennünk kell! Nem holnap, hanem még ma, most!

HA NEM TESZÜNK, ELVESZÜNK!

A †rianon után kevesebb, mint 1/3-ára csökkent ország mintegy 2/3-ára csökkent lélekszáma azóta is – kisebb nekirugaszkodásoktól eltekintve – napról-napra tovább fogy, és ez fokozottan igaz az elcsatolt területek magyarságára! A népességfogyás lassan, szinte észrevétlenül begyorsul, és a folyamat visszafordíthatatlanná válik, hacsak…

A történelem folyamán egyes korokban, egyes népeknél, nemzeteknél, egyes vagy nem csak egyes emberektől a Haza többet várt és vár el az átlagostól! Ennek a missziónak, többletfeladat-vállalásnak az ébresztésére, ébrentartására és aktív cselekvésre hívom fel a tisztelt hallgatóság és minden magyar figyelmét. Ha magyarok vagyunk – nemcsak papíron, hanem testben, szellemben és lélekben is – és azt szeretnénk, hogy az utódaink is azok maradjanak, azért tennünk kell! Hogy mit és hogyan kell, kellene tennünk?

– Kultúránkat, annak minden formáját, pl. a fennmaradt tárgyi emlékeinket, örökségünket élővé kell tenni, meg kell menteni, védeni, őrizni, ápolni és utódainkra továbbhagyományozni.
– Minél több családot kell alapítani, sok gyermeket kell szülni és felnevelni. Rohamléptekkel kellene haladnunk, de, ha ez nem megy, kis lépésekkel is tehetünk érte. Ha minden nap csak egy kicsivel jobban végezzük dolgunkat, feladatainkat, munkánkat, már tettünk valamit. Nem áll az a sokszor, sokaktól hallott szöveg, hogy „Mit tehetnék én egyedül? Kicsi vagyok én ahhoz.”
– Össze kell fognunk, együtt, egy irányba kell haladnunk, hatékonyan kell cselekednünk – ne feledjük – a megmaradásunkról, élet-halál kérdéséről van szó!

MEGMARADUNK VAGY ELVESZÜNK!

Benda Jóska népességgyarapodásunkért folytatott heroikus küzdelme, saját harcom kultúránk, épített örökségünk tárgyi bizonyítékainak megmentéséért, és még hosszan sorolhatnám… értelmetlen, sziszifuszi munka, ha nem fogunk össze, és közös ügyünket a mi és utódaink életét, életben maradásunk feltételeit nem biztosítjuk, nem védjük meg minden belső és külső hatástól, támadástól, ellenségtől, betegségtől, járványtól…

Mindehhez Isten segítségét kérjük (Nélküle nem megy!), hogy ismét Mária országa lehessünk. Ezért fontos a magyarság, a magyar családok megfelelő, jó lakhatásának biztosítása is. Saját, független, szabad országban önálló otthon – ház, vagy legalább lakás – biztosítása. Mint ahogy fontos a normális életvitelhez a megfelelő, tiszta, jó levegő, víz, élelem, energia stb.

Mindez a napi gyakorlatra fordítva: az országban található épületállomány – függetlenül attól, hogy ki birtokolja – a nemzetvagyon része, ezt bármilyen módon rongálni, tönkretenni, elpusztítani bűn, nemzetellenes tett. Mégis, nap mint nap ez történik, ezt tesszük büntetlenül, egyszerűen nemtörődömségből, tudatlanságból, pillanatnyi érdekből, vagy nyerészkedésből.

A súlyos beteget (pláne, ha az a hozzátartozónk, a szerettünk), meggyógyítjuk – legalábbis mindent elkövetünk ennek érdekében – és nem megöljük! Kultúránk megmaradt tárgyi emlékeit, építményeinket, örökségünket, vagyonunkat miért pusztítjuk el?!

Mondok egy példát, hogy teljesen érthető legyen. Értelmes embernek nem jut eszébe, hogy egy régi, esetleg restaurálásra szoruló Leonardo, Michelangelo, M. S. mester, Csontváry, Vaszary vagy Gadányi művet megsemmisítsen, és egy új, hibátlan másolatot – magyarul hamisítványt – csodáljon helyette. Nos, régi épületeinkkel miért tesszük ezt? Mondhatják erre: nem minden képet festett egy Leonardo. De, ha van egy gyűjteményem, ami nem csupa Leonardóból áll, azért a többit sem dobom ki, égetem el, vagy festetem, faragtatom át! Nem mellékesen az
épületek értéke általában nagyságrendekkel nagyobb, mint a műalkotásoké. Visszatérve a beteg megmentéséhez, a sérülten születettet ma már nem visszük fel a Taigetoszra!

Településeink régi, történelmi épületállományának szinte már szisztematikus bontása mind a mai napig tart és úgy látszik, ez a folyamat megállíthatatlan. Nálunk még mindig érvényben van „a múltat végképp eltörölni” internacionalista lózung. Sőt, úgy tűnik, most kulminál igazán. Nincs háború, nem pusztít ellenség. Béke van, és mi, saját magunk pusztítjuk értékeinket, még meglévő, nívós (és kevésbé nívós) épületállományunkat. Összevetve, az elmúlt békeévek alatt több ház pusztult el, mint a világháború alatt. Elképesztő eredmény! Csak pusztítva, rombolva tudunk építeni? Mikor értjük meg: múlt nélkül nincs jövő, csak szomorú jelen. Még szájbarágósabban: alap nélkül nincs felépítmény.

Az országban jelenleg meglévő épületállomány – természetesen rendbe hozva, felújítva, helyreállítva, szigetelve – bőven biztosíthatná a lakosság kellő és megfelelő lakhatását. Nem kell(ene) okvetlenül – sok esetben értelmetlenül – új épületeket emelnünk, pláne nem a régi, történelmi épületállomány rovására, annak elpusztítása árán. (Gondoljunk bele; egy pár száz éves ház még mindig ház, és jó ideig az is marad, de egy ma épített házból mi lesz 50-100 év múlva?)

Ha már mindenképp új épületet emelünk, az tájba, környezetbe, településbe, hazába illő, környezetbarát, energiakímélő, időálló, és lehetőleg természetes anyagokból épült legyen. Az egyes – meglévő, esetleg műemlék vagy új – házakat, házcsoportokat természetesen szükséges megterveztetni, megtervezni. Ehhez minden tudásomat, szakmai felkészültségemet és több mint 40 éves tapasztalatomat készséggel felajánlom, éljenek vele.

Tehát Magyarország, a magyarság megmentése és megmaradása a tét!

Egy korábbi előadásom Magyarország 1100 éves államiságának, az ország első és több mint 250 évig volt szakrális fővárosa, Esztergom egyik tárgyi emlékéről, tanújáról az István kori Esztergom-Kovácsi bazilikaromról – nagyrészt még mindig a vasútállomás töltése alatt van! – szólt. Annak élővé tételéről, lehetséges bemutatásáról, állagmegóvásáról, megmentéséről, megtartásáról, megőrzéséről, helyreállításáról, továbbörökítéséről – és nem eltüntetéséről!

Mindez az életben maradásunkhoz okvetlenül szükséges és nélkülözhetetlen identitástudatunkat hivatott (volna) felébreszteni, fejleszteni, erősíteni és fenntartani.

Mindehhez nagy hit, remény, szeretet és kitartás szükséges!

Kérem és kívánom, hogy minden magyar a maga területén; munkájában, környezetében, családjában, életében tegye meg azt a mindennapi kis pluszt, amit megtehet – a mindennapi ima is sokat segít. Higgyék el, a közérzetük is sokkal jobb lesz! Nemcsak jobbak, de derűsebbek, boldogabbak lesznek, leszünk.

Reményeim, hitem szerint e kis pluszok összeadódnak, és idővel a kívánt eredményre vezetnek.

S Kölcseyvel szólva: „… a Haza fényre derül!

És végül, hogy miért mondom el (írom le) újra és újra e korábbi előadásomat? Mert mindössze egy ember írt, hogy megpróbálja azt a napi kis pluszt megtenni. Egyetlen egy. Hogy lesz ebből összefogás? Hogyan akarunk megmaradni, mit hagyományozunk utódainkra?

De tudok egy – igaz az is csak egy – jó, szép, követendő példáról. Egy ismerősöm pár éve elhagyta az országot. Igen ám, de nem nyugatra ment, hanem Erdélybe, oda házasodott, már van három szép gyerekük. Erősítik, növelik az ottani magyarságot. Így is lehet(ne).

Tavaly június 4-én volt †rianon 100 éves szomorú évfordulója. A “Nem, nem soha!” már rég aktualitását vesztette. Bár, néha szebbnél szebb (vagy gőzösebbnél gőzösebb) ideákat hallani, azonban ezeknek törtrésze sem valósult, valósulhatott meg – hisz tenni nem igen tettünk értük.

Talán egy éve a TV-ben egy nyugdíjas erdélyi pappal készítettek riportot, az utolsó mondata valahogy így hangzott: az I. világháborút nem a “kisantant” (cseh-szlovák, román, szerb-horvát-szlovén, lengyel) katonái nyerték meg, hanem a magyar anyák vesztették el! (Az 1910-es népszámlálás szerint az ország lakosságának csak 54,5%-a vallotta magát magyarnak!) Szerintem egyetlen békés út kínálkozik; teleszülni magyar gyermekekkel a Kárpát-medencét, és nem volna probléma, de sajnos ezt a kis Csonka-Magyarországot sem tudjuk…

Jó pár éve történt; egy magyar egyetemista lány életében először Erdélyben járt. Mikor hazajött, kérdezték, milyen volt? Jó, válaszolta. De mégis, kicsit bővebben. Nagyon jó volt. De komolyan. Minden nagyon jó volt, csak egyet nem értettem, mit akarnak állandóan avval a triatlonnal? Tehát itt tartunk. Nem kell elfelejteni, elfelejtetni. A mai generáció jószerivel nem is tud róla. Ezt az egyre növekvő űrt kell mielőbb megszüntetni. Neveléssel, tanítással otthon és az iskolában egyaránt, hogy egészséges, öntudatos, méltán büszke, cselekvő “magyar” generációk jöjjenek.
A másik nagy probléma Magyarország és Európa rohamos profanizálódása, hitetlenné válása.

Elmondok egy rövid történetet: két szerzetes vándorol az erdőben, rájuk esteledik. Egy templomrom mellett megalszanak. Reggel a fiatalabbik odaáll a romhoz, hogy elvégezze a dolgát. Mire a másik rászól: nem szégyelled magad, ez egy felszentelt hely. A fiatalabb gondolkodik egy kicsit, majd megkérdi: és melyik nem az?

Tehát, ha Isten teremtette a Földet, az egész szakrális. Profán csak annyiban, amennyiben az ember azzá tette. Ha mielőbb nem reszakralizálódunk, lassan megszűnünk létezni. Ez Magyarországot nézve azt jelenti, ha nem legitimáljuk, állítjuk vissza a Szent Korona tant – az eredeti törvényes magyar alkotmányt – előbb-utóbb oda az ország, a haza, a nemzet.

Szeretnénk mielőbb elérni, hogy:
Magyarország legyen újra Szűz Mária országa!
Esztergom legyen újra Magyarország szakrális fővárosa!
A helyreállított Esztergom-Kovácsi bazilikarom legyen
a szakrális fővárosba vasúton érkezők fogadókapuja!
Ámen

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! E-mail: [email protected]

Vélemény, hozzászólás?