A termálvíz mennyisége, hőfoka megfelelő, és a mintegy ötezer négyzetméteres üvegház fűtését biztosítani tudná.

Csodájára járnak a termálvizes kengyeli paradicsomnak

Ugyanez elmondható az itteni salátáról, eperről és paprikáról is.

Az önkormányzat korábban kérelmet nyújtott be a Belügyminisztérium által meghirdetett gazdaságélénkítő programban, üvegházas primőr termesztés megújuló energiaforrás használatával projekt támogatására. A közmunkaprogram keretében a helyi termálvíz újrahasznosításával, korszerű technológiával és fenntartható módon az üvegházban elsősorban paradicsomot termelnének.

A termálvízzel fűtött üvegházatat önkormányzati területen hoznák létre, a termelési ciklus pedig a téli, importra támaszkodó időszakra koncentrálna, mivel éves szinten több mint tizenötezer tonna paradicsom behozatalára kényszerül az ország.

A tervezett egymilliárdos beruházás költségéből mintegy ötezer négyzetméteres üvegház építhető. Már elkészült a projekthez szükséges megvalósíthatósági tanulmány és a termálkút vizsgálata.

A Belügyminisztériumtól ebben az évben kaptunk forrást arra, hogy a termálkút műszaki állapotát bevizsgáltassuk. A tanulmányban a szakemberek feltérképezték többek között a foglalkoztatási feltételeket, és különböző gazdasági számításokat végeztek

– nyilatkozta a portálnak Lukácsi György, a település polgármestere.

A vizsgálatból kiderült, hogy a termálkút vízhozama és állapota jó. A jelenleg használt termálvíz mennyisége, hőfoka megfelelő, és a tervezett méretű üvegház fűtését biztosítani tudja, így ha támogatásban részesülnek, elkezdhetik a nagy álom megvalósítását Jászkiséren.

Vélemény, hozzászólás?