A humor és a humorérzék meghatározása nagyon nehéz. Egy író frappánsan így foglalta össze: „A humorérzék azon múlik, hogy meglátjuk-e a hétköznapokban a nevetés forrását.” A humorérzék és az intelligencia között szoros összefüggés feltételezhető. Ezért jogosan merül fel a kérdés, lehet-e, van-e az állatoknak humorérzékük.

A nevetés az állatvilágban egyértelműen játékszignál. Az emberi humor pedig a szellem, az elme játéka. Az ember humorérzékénél fogva felismeri a valóság és az elvárás közötti sokszor áthidalhatatlan különbséget, és ez nemhogy elkeseríti, hanem inkább nevet rajta. Így jelezvén környezetének: a helyzet nem komoly, csak játék – olvasható dr. Pap János, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docensének egy régebben az Origón megjelent írásában.

Evolúciós gyökerek

A humor evolúciós gyökereit keresve a fejlettebb emlősöknél, különösen a fiataloknál csupán humorelemeket (például lökdösődés a játék során, elbújás-keresés) találni. Azonban elemi szintű jelbeszédre megtanított főemlősöknél viccesnek vélt jelenségeket figyeltek meg a kutatók, amelyek humorosságáról alkotott feltevést az állatok viselkedésének megváltozása megerősítette. Jennifer Gamble humorkutató azt feltételezi, hogy csak a fogságban tartott főemlősöknél beszélhetünk valamiféle humorérzékről. Nekik nem kell a létfenntartásukról gondoskodni, van idejük és kedvük, s persze elég eszük is “viccelődni”.

A tudósok úgy vélik, hogy az emberi nevetés az emberszabású rokonaink által durva játék közben kibocsátott jellegzetes zihálásból fejlődött ki. Ez a lihegés azt jelzi, hogy a játék jó móka, és senki sem akarja kitépni a másik torkát.

“Nevető” csimpánzFORRÁS: BIOSPHOTO VIA AFP/CYRIL RUOSO / BIOSPHOTO/CYRIL RUOSO

A tudományos detektívmunka egy okos darabja során Marina Davila-Ross, az angliai Portsmouthi Egyetem pszichológusa a csimpánzok, bonobók, gorillák és orangutánok csiklandozással kiváltott zihálásáról, valamint az emberi nevetésről készült digitális felvételeket elemezte. Megállapította, hogy a fajok közötti hangi hasonlóságok megfeleltek evolúciós kapcsolataiknak.

A legközelebbi rokonaink, a csimpánzok és a bonobók büszkélkedhetnek a leginkább nevetésszerű zihálással, míg a családfánkon lejjebb lévő gorillák hangjai kevésbé hangzanak nevetésnek. Az orángutánok, a valóban távoli rokonaink pedig a legprimitívebb módon zihálnak.

Pimasz majom

A nem emberi főemlősök nem csak nevetnek – bizonyíték van rá, hogy képesek saját vicceiket is elsütni. Koko, a kaliforniai Woodside-ban élt gorilla, aki több mint 2000 szót és 1000 amerikai jelnyelvi jelet tanult meg, arról volt ismert, hogy ugyanazon szó különböző jelentéseivel játszik. Amikor megkérdezték tőle: “Mi jut eszedbe, ami nehéz?”, a gorilla a “rock” és a “work” szavakat jelelte. Egyszer az idomárja cipőfűzőjét is összekötötte, és azt jelelte, hogy “üldözni”.

De mi a helyzet az állatvilág többi tagjával – nekik is van humorérzékük? Marc Bekoff, a boulderi Coloradói Egyetem ökológia és evolúcióbiológia professzora, a The Emotional Lives of Animals (Az állatok érzelmi élete) című könyv szerzője szerint igen. Sőt, szerinte a küszöbén állunk annak felfedezésének, hogy sok állatnak van humorérzéke, sőt talán az összes emlősnek.

Koko, a világ leghíresebb gorillájaFORRÁS: PIXEL

Az elképzelés, hogy az állatok képesek értékelni a komédiát, nem is olyan erőltetett, mint amilyennek hangzik, figyelembe véve néhány más úttörő felfedezést, amelyet Bekoffhoz hasonló tudósok tesznek az állatok viselkedésével kapcsolatban. Találtak olyan kutyákat, amelyek megértik az igazságtalanságot, pókokat, amelyek különböző temperamentumokat mutatnak, és méheket, amelyeket pesszimizmusra lehet tanítani.

Ahogy Bekoff rámutat, Darwin azt állította, hogy az emberi és az állati intelligencia közötti különbség csak fokozati, nem pedig faji kérdés. Vagy ahogy Bekoff fogalmazott: “Ha nekünk van humorérzékünk, akkor a nem emberi állatoknak is kell, hogy legyen humorérzékük”.

Csiklandozzunk meg néhány patkányt

Hasonló gondolat inspirálta Jaak Panksepp pszichológust, hogy 1997-ben egy napon belépjen az ohiói Bowling Green State University laboratóriumába, és azt mondja az egyetemi hallgató Jeffrey Burgdorfnak: “Menjünk, csiklandozzunk meg néhány patkányt”. A laboratóriumban már felfedezték, hogy patkányai egyedi, 50 kilohertzes tartományba eső ultrahangos ciripelést bocsátanak ki, amikor egymást kergetik és játszva harcolnak.

Most a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy csiklandozással is elő tudják-e idézni ezt a ciripelést. Amikor a kutatók elkezdték birizgálni a patkányok hasát a laboratóriumukban, ultrahangos rögzítő készülékeik ugyanezeket az 50 kilohertzes hangokat fogták. A patkányok buzgón kergették az ujjaikat, hogy még többet kapjanak.

Burgdorf maga óvatos volt azonban azzal kapcsolatban, hogy túlértékelje, mi történik a rágcsálóival. “Nem feltétlenül nevetésnek nevezem, hanem a pozitív hatás jelének” – mondta a kutató.

A „vicces” holló

E cikk írója is szemtanúja volt egy olyan jelenetnek, amit nehéz nem állati viccelődésnek és humornak felfogni (persze az antropomorfizálás veszélye mindig fennáll).

A varjúfélék a legintelligensebb állatok közé tartoznak. Számtalan tanújelét adták már okosságuknak. A 80- as években a budapesti állatkertben élt egy holló, amely rendszeresen megtréfálta a látogatókat.

A legkedvesebb, legártalmatlanabb módon dugta oda a fejét a rácshoz, hogy vakargassák meg. Ha jött egy olyan balek, aki még nem ismerte a trükkjét, és bedőlt neki, akkor egy darabig hagyta vakargatni magát, majd egy nagyot rácsapott az illető ujjára.

A holló az egyik legintelligensebb állatFORRÁS: BIOSPHOTO VIA AFP/BRUNO CAVIGNAUX / BIOSPHOTO/BRUNO CAVIGNAUX

Utána hangos szinte emberi kacagásban tört ki. Ez utóbbi hangot nyilván a ketrec körül nevető látogatóktól tanulta el, akik összesereglettek, hogy szórakozzanak a produkción.

Azt persze nehéz megítélni, hogy a madár mit élvezett jobban, a közönség reakcióját vagy a saját csínyét, az viszont biztos, hogy gyakran ismételte a produkciót és szemmel láthatóan élvezte a sikert.

 

forras: origo.hu

Vélemény, hozzászólás?